(vissza a főoldalra) - Gyermekmédia
pet sound

Szakmai Kerekasztal

Talán az iterneten újra születhet a gyermektévé | 2010. december 21.
Forrás: http://egyszervolt.hu/napocska/gyerektv.htm

Riporterôrs, Mr10-14, Kölyökrádió, csak egy pár cím az egykori gyerekeknek gyerekektôl szóló műsorok közül. S míg itthon a 21. század elején a gyermekeknek szóló tartalmak létéért küzd pár elszánt szakember, addig a világ 'naposabb' oldalán Cannes-ban, euro milliókat költenek a nemzetközi csatornák, hogy minél nívósabb gyerektartalmakat forgalmazhassanak vagy éppen vásárolhassanak.


Elveszett gyermekmédia
A Gyermekmédia Egyesület egy teljesen friss civil szervezôdés, ám akik létrehozták már régóta szakmabeliek. Tagjaik között régi gyerekriportereket, szociológusokat, pedagógusokat, felelôs szülôket találhatunk. Most már valóban tenni is kell valamit a gyermekmédia ügyében - ezt határozták el - , s egy ünnepélyes eseményen felemelték a szavukat. Az apropó adott volt, Halász Judit születésnapja, amelyre az ország és a város különbözô pontjairól hívtak gyerekeket, hogy köszöntsék fel a művésznôt. S míg az ünneplés az Európa hajó földszintjén zajlott, addig az emeleten Szakmai Kerekasztal beszélgetésen szakemberek cserélték ki véleményüket.. A kertévék öntik a szennyet, hiányzik az értékes tartalom 'Aki a gyerekekkel foglalkozik, az a jövôvel foglalkozik.' - idézhetnénk Kodály Zoltánt, s talán ez lehetett a tanácskozás jelszava is. De hogyan lehet felelôsségteljesen, hitelesen a gyerekekkel foglalkozni olyan média feltételek mellett, ahol sem hely, sem műsoridô nem jut a gyerekekre. Lévai Katalin európai parlamenti képviselô szerint a gyerekek jogairól szóló kérdések folyamatosan háttérbe szorulnak, sokan nem is tartják fontosnak a gyerekek véleményét. Így szorulnak ki egyre intenzívebben a médiából, ahol már gyermekszerkesztôségek sincsenek. Az ORTT részérôl ezt Majtényi László elnök is megerôsítette, s hangsúlyozta, hogy egyre sürgetôbb az értékes tartalmak megjelenése a médiákban, olyanok, amelyektôl nem kell eltiltani a gyerekeket. Hiszen a televízió számára nagyon fontos a gyerek, de egyben a televízió számára nem fontos a gyerek - ezt az antinómiát Dr.Ranschburg Jenô gyermekpszichológus fogalmazta meg. A legfontosabb célközönség a televízió számára a gyerek - mint a reklámok potenciális vevôi -, viszont mint tévénézô egyáltalán nem fontos, s ezért valódi értéket számukra nem közvetít. A mai gyerekeknek nincs helyük a médiában. Egyetlen megjelenési lehetôség a felnôttek műsora, a különbözô tehetségkutató versenyek, ahol a gyerekeket csak kirakatbábuként kezelik, akiket mindenki gyorsan megszeret, majd ugyanolyan gyorsan el is felejt. Trencsényi László a Magyar Pedagógia Társaság elnöke úgy fogalmazott: kellenek felelôs médiák, felelôs pedagógusok, akik ezt a sokszor hiszterizált társadalmat egy kicsit a helyére teszik. De kérdem én, hogy és hol találjuk meg a helyet és utat egy olyan országban, ahol pl. évekkel ezelôtt tatarozás címszó alatt bezárták az ország egyetlen Gyerekszínházát, majd mikor kész lett, akkor új névvel egy teljesen más színház, természetesen felnôtt színház lett a helyén. A pesszimistának tűnô helyzetben a Gyermekmédia Egyesület lehet talán az egyetlen kiút, hogy igenis össze lehet, össze kell fogni, hogy változtassunk. Cannes nemcsak a felnôtt filmeké S míg a Gyermekmédia hajó teli volt keserűséggel és kilátástalansággal, addig messze innen Franciaország déli partján Cannesban, alig egy hete komoly gyermekmédia vásár zajlott. A MIPCOM évente rendezi meg filmvásárát, ahol két napig a gyerekfilmek vannak platformon. Több mint 50 országból érkeznek a színvonalas filmek, vevôk és eladók, s ha csak a kiszolgáló személyzet számát vesszük alapul, amely több mint 1000 fô, érezhetjük, hogy nem egy elhanyagolható vásárról van szó. Igazi piac ez, ahol az áruk a filmek az 1 perces animációktól kezdve a több órás sorozatokig minden megtalálható, s ugyanúgy jelen van itt a hatalmas rajzfilmstúdió és a kis egyszemélyes kreatív műhely is. 'Új média = tematikus tévé A BBC évente körülbelül 2 millió eurót költ itt gyermektartalmakra - tudtuk meg a helyszínen. És, ha az állítólag fejlôdô országnak tűnô Indiát vesszük, akkor is nagyot nézhetünk, mert bizony az ottani stúdiók új stílusban és rengeteg gyerekeknek szóló tartalommal mutatkoznak be Cannes-ban évrôl évre. A vásár fô célja, hogy új televíziós tartalmakat vásároljanak a vevôk, de itt fontos megemlíteni, hogy a nagyobb filmgyártók számára egy új piac is kinyílni látszik, mégpedig az internetes televízió. A külföldi csatornák is folyamatosan zárkóznak fel az új technika mellé, s már egyáltalán nem meglepô, ha valaki internetre szeretne filmet vásárolni. Európában ez az a platform, ahol megismerhetjük az irányadó gyerektartalmakat - számolt be tapasztalatairól Pintér R. Róbert a www.mese.tv tulajdonosa. Az internet a jövô televíziója, - ahol a nézô saját maga rakja össze a műsort - s ezért is volt fontos számomra, hogy olyan műsort kínálhasson a mese.tv a jövôben a magyar látogatóknak, amely értéket képvisel, bemutatja a külföldi országok nívós filmjeit, természetesen a régi magyar alkotások mellett.

Címkék: gyermekmédia | Halász | Judit | sajtó

« vissza
Magnet Bank