(vissza a főoldalra) - Gyermekmédia
pet sound

sajtóanyagok

A Riporterőrs ismét együtt | 2008. május 11.

A Magyar Rádió egykori Riporterőrsének tagjai, az egykori gyerekrádiósok a gyermekmédia újraéledését szorgalmazzák.

A világra nyitott és talpraesett gyerekeket elsőként a hazai gyerekrádiózás egyik megalapítója és élete végéig támogatója, Vajek Róbert szervezte közösségbe. Õrá és még másokra, többek között Szabó Évára, a legendás Nyitnikék és egyéb színvonalas gyerekműsor szerkesztőjére is emlékeztek május 10-én délután a Magyar Rádió Pagodájában, a 23. stúdiójában és a Márványteremben.

Meghívást kaptak a Riprterőrs egykori vezetői és tagjai, a gyerekek felnőtt irányítói, a nyomtatott sajtó és a televízió gyerekműsorainak húsz-harminc évvel ezelőtti szerkesztői, tőbbek kőzőtt: Berkes Péter, Csukás István, É. Szabó Márta, Martos Eta, Takács Vera. Az alapítók díjakat hoztak létre, elismerve érdemeiket és szakmai-emberi tevékenységüket a gyerekeknek szóló színvonalas munkájukért. Az alapítók a díjakkal a mai magyar médiavilágból hiányzó, a gyerekek értékrendjét pozitívan alakító rádiós és televíziós műsorok, gyerekeknek szóló újságok szükségességére is fel kívánják hívni a figyelmet.

A díjak:

  • MÉDIA A GYERMEKEKÉRT díj: felnőtt kapja - életműdíj jelleggel, aki értékeset alkotott (szerepelt, műsort készített stb) a gyermekmédia területén.
  • GYERMEKEK A MÉDIÁÉRT díj: 8-16 év kőzőtti gyermek kapja, aki értékeset alkotott (szerepelt, műsort készített, stb) a gyermekmédia területén.
  • GYERMEKMÉDIÁÉRT díj: Műsor, alkotás, intézmény, formáció stb. kaphatja, amelynek hosszú távú, poiztív, értékteremtő hatása volt/van a gyereke világára. A díjakat 2008-tól évente egyszer osztják ki.

Forrás: Mi legyek?

Címkék: riporter őrs

« vissza
Magnet Bank